http://homeopatiaoldal.hu/lampalaz/maradj-talpon-homeopatiaval/

Egy hete felhívták férjemet telefonon valamilyen „kedvezményes” üdüléssel kapcsolatoban. Már tele van a hócipőnk ezekkel a hívásokkal, de azért udvariasan utasítjuk el a kitudja hányadik ajánlatot is. Nem sokra rá csörög az én telefonom is egy budapesti számot kiírva. Biztos voltam benne, hogy hasonló ügyben keresnek.

De nem, a bemutatkozó férfi közölte, hogy a M1-től van. Nekem persze azonnal átvillant az agyamon, tuti, hogy a homeopátiával kapcsolatban keresnek. Talán olvasták a honlapomat? Lehet, hogy egy beszélgetést szeretnének velem? Mindez a másodpercek töredéke alatt.

Hát nem! Egy vetélkedőre invitáltak, melynek címe „Maradj talpon”. A nevemet egy másik csatorna műsorától kapták, melyre egy évvel ezelőtt jelentkeztem. S mivel az a játék nem tartott sokáig – a „40 milliós játszma” volt az – az adataimat átadták ennek a műsornak

.

Gyorsan feltettek három kérdést, melyekre azonnal tudtam válaszokat (elárulom nem voltak nehezek), máris belépőm volt az előválogatásra. Valójában talán egyszer vasalás közben láttam e vetélkedőt, mókásnak tartottam, de arra már nem emlékeztem mennyire nehezek a kérdések. Hát bátran igent mondtam, sőt a férjemet is beregisztráltuk jelentkezőnek.

Ez egy pénteki nap volt és a következő hét keddjén kellett megjelennünk a kasztingon. Gondoltuk megnézzük a hét utolsó adását, kicsit gyúrunk a válogatásra. Egész jól mentek a válaszok, így magabiztosan tértünk nyugovóra.

Vasárnap, azért az interneten megnéztünk több adást, egyrészt mert jó kis agytorna, másrészt látnunk kellett – így utólag - mekkora fába vágtuk fejszénket. Megmondom őszintén minél több adást néztünk meg az én önbizalmam vele párhuzamosan úgy csökkent. Elbizonytalanodtam, nem is kicsit!

Mivel a gyerekeknek már bejelentettük, hogy megyünk egy vetélkedőre, ahol sok-sok pénzt lehet nyerni, amiből én tovább finanszírozhatnám homeopátiás tanulmányaimat, s talán egy vitorlást is vehetünk – ami nagy álmunk - már nem volt visszaút

.

Főleg azért sem, mert itthon is mindig azt papoljuk fiúnknak, ha judo versenyre megy: „ha be vagy tojva akkor is állj ki a tatamira, és mindig tedd meg a tőled telhetőt. S ha a végeredmény nem az amit vártál, akkor is büszkén hagyhatod el a küzdőteret.”(Hozzá kell tennem, érem nélkül még nem tért haza versenyről.)

Hát én nagyon be voltam tojva, de végül is vesztenivalóm nem volt, így elindultunk a megmérettetésre. Igazából, azért szorongtam ennyire, mert fogalmam sem volt mi fog történni. A teremben, ahova betereltek még kb. további 18 fővel, legalább 24 fok meleg volt. A kinti hidegből bemenet rögtön kipirultam, és ezt csak a gyors szívverésem tetézte

.

A válogatás három lépcsős volt. Először sorszámmal a kezünkben – mint a rabokat – lefényképeztek, (remélem sosem látom viszont e képeket) majd mindenkinek egyesével egy külön szobában (férjem óvott is, hogy nehogy a Kovi kasztingjára keveredjek be...) valamilyen érdekes történetet kellett elmesélnie az életéből.

Eddig tökéletesen mentek a dolgok – természetesen én a homeopátiából merítettem. Majd egy kis várakozás után közölték, hogy ki jutott tovább és mehet tesztet írni. Talán 12-en maradhattunk fenn a rostán. Ekkorra már teljesen megnyugodtam és szinte nem is féltem a tesztírástól, csak egy kicsit később, mikor szembesültem a kérdésekkel.

Talán mondanom sem kell, itt elvéreztem férjemmel és még hét emberkével együtt. Végül a 20 indulóból csak hárman jutottak tovább.

S ha most homeopátiás szert írnék fel magamnak a lámpalázamra tüneteim alapján, mint pl. sóhajtozás, nagy levegők, gombóc érzés a torokban, arc kipirulása, majd sápadtság az az Ignatia lenne, semmiképp nem a Gelsemium

.

Amit nem tudtam, azt sajnos nem a lámpaláz miatt nem tudtam, nem azért mert leblokkoltam (Gelsemium), egyszerűen nem volt meg a megfelelő mennyiségű jó válasz. De azért azt hozzá kell tennem, hogy az előválogató kérdések sokkal-sokkal nehezebbek, mint amiket a műsorban láthatunk.

Nem érzem úgy, hogy szégyenkeznem kellene, sőt büszke vagyok, hogy félelmeim ellenére bevállaltam ezt a megmérettetést. Férjemnek pedig köszönöm, hogy a tőle megszokott humorával oldotta a hangulatot. Abszolút kellemes emlék számomra e kaland, és kitudja lehet, hogy nem is az utolsó....